Megkezdődtek a felújítási munkálatok az Erdei Iskolánál

Szerződéskötés, terepátadás, kivitelezés A Tiszaroff Gyermekeiért Közalapítvány vállalkozóiszerződést kötötta PRO-FA-ST Kft-vel. A szerződést a Kft. képviseletében Simon Albert cégvezető, az alapítvány képviselőjeként Mészáros Lászlóné kuratórium elnöke írták alá.

Június 9-én került sor a terepátadásra, ahol jelen volt Bakos László hivatalos közbeszerzési tanácsadó, Horváth Ferenc műszaki ellenőr, Nagy Istvánépítészmérnök, Simon Albert a PRO-FA-ST Kft. cégvezetője, valamint Mészáros Lászlóné Tiszaroff Gyermekeiért Közalapítvány kuratóriumának elnöke. A „Turisztikai tevékenységek ösztönzése” támogatás jogcímén a „Tiszaroffi Erdei Iskola felújítása” elnevezéssel, meglévő Ifjúsági szálláshely felújítási munkáinakmegvalósítása a romos épület, majd a tetőszerkezet bontásával kezdődött. Mostanra a romos épület helyén felépült a biztonságos kenu és kerékpártároló, valamint egy nyitott szín. Mindenki számára láthatóan megújult a tető és kicserélésre kerültek a nyílászárók. Lassan befejeződnek a belső munkálatok. Átépült a vizesblokk, elkészült az akadálymentesített szálláshely, átalakult a konyha és az ebédlő is. Jelenleg folyamatban vannak a burkolási, a festési és a villanyszerelési munkálatok Eszközbeszerzésre (kenuk, mentőmellény, evezők, kerékpárok) a kért árajánlatok közül kettő érkezett meg. A kivitelezési munkálato befejezése 2011. szeptember 30-ra van tervezve.