sss Község bemutatása



A Közép-Tisza Vidék egyik legõsibb települése. Földje a Tisza csodálatos kanyarulatához simul, amely már a honfoglalás korában is lakott volt. Késobb az Aba nemzetség szállásbirtoka. A Váradi Regestrum említi legkorábbról, 1212-1215-bol Rowa (Rof) nevén. A tatárjárás után már ismert átkelõhely. 1319-ben a területet Károly Róbert az Aba nemzetség Kompolti ágának adományozta, 1569-ben pedig a Guthi-Országh családra szállt a birtoklás. A faluhoz 43 ház és 1 templom tartozott. A török korban lakói többször elmenekültek. A legnagyobb pusztítást az 1683.évi tatár átvonulás okozott. A megmaradt lakosság csak 1691-ben költözött haza Akolhát pusztáról. Az új település a mai helyén épült fel, amely ekkor már II.Rákóczi Ferenc birtokához tartozott. Roff elsõ ismert pecsétje 1703-ból maradt fenn, közepén egy ekevas rajzolatával, körirta: “ Rof Falv Peiczet... “. A rácz támadás után 1711-ben már újra lakott hely. Lakói reformátusok. 1728-ban teljes területe a roffi Borbély család tulajdonába került. A helyi anyakönyvvezetés 1736-ban vette kezdetét. A következõ 50 évben azonban további tizennégy család jutott itt birtokrészhez, de több armális nemes is költözött a faluba. 1786-ban népessége 1626 fõt számlált, a zsellérek száma 203 volt, a nemeseké 90. Ez a magyarázata annak, hogy a XVIII-XIX. században hét kastély épült a községben. Közülük a legértékesebb az 1789-ben készített “Borbély-palota”. A barokk stílusú muemlék épület felújítását 1995-ben kezdte meg a tulajdonos Licska család. A kastélyszálló teljes felújítása és bõvítése 2002-ben fejezodött be. Ugyancsak a múlthoz kapcsolódik, de a jelen elvárásait elégíti ki a korszerû kompátkelés megvalósítása és fenntartása is.
Tiszaroff lakossága a II. világháborúig növekedett 1900-ban 5351 fõ volt, 1944-ben 5530. 1964-ban tiszagyenda önálló községgé alakulásával lélekszáma 2029 fovel csökkent, területe pedig 6417 holddal. Jelenleg 2036 állandó lakost számlál Tiszaroff. A családi házak száma 1100, ezekbol 350-et külföldiek vagy magyar városlakók vásároltak meg. Emellett a helyi üdülõkörzet is napról napra fejlõdik. Az elmúlt 10 évben jelentõs elõrelépés történt a lakókörnyezet fejlesztésében. Harmincegy utcában épült szilárd burkolatú út, s ezzel a portalanított utcák aránya már 90%. A korszerû telefonhálózathoz 700 lakóház csatlakozott. A vezetékes gázt 35 családi otthon veszi igénybe. A helyi vízmû korszerûsítése 32 millió forintot fordított a település.A szennyvíztisztító megépítését 2005-2007 közötti idõre tervezi a község, Tiszagyendával és Burával összefogva. A falu ismert turisztikai lehetõségeit fogja növelni a jelenlegi lezárt gyógyvízkút hasznosítása is. Készül a település új rendezési terve is.
Jelenleg 62 válalkozás muködik Tiszaroffon, közülük 8 kft., 2 betéti társaság. A munkanélküliek száma lassan mérséklodik, mintegy 200 fo. Az Agroff Kft . 50 személyt foglalkoztat, a Ferrit KKS Kft. 20 fõt. A településen évente 20-30 közmunkás is dolgozik. Az önkormányzat részvételével megvalósult egy új vállalkozás, amely 62 megváltozott munkaképességu embernek ad munkát. A munkahely teremtés feladataiból a [cenzura] kisebbségi önkormányzat is kiveszi részét.
Tiszaroff megalapozott és reményteljes tervekkel lépett az új évezredbe, erot merítve a XIX. századi kistérségi szerep emlékeibõl, példáiból is (járásbírósági, dohánybeváltási, ármentesítõ társulati székhely, neves révátkelõ). A település ugyanakkor jól láthatóan õrzi értékeit, törekszik templomai, kúriái, középületei felújítására. A középkori eredetû refomátus templom felújítását egy alapítvány koordinálja.Katolikus temploma is szép és rendezett. Az I. Világháborús emlékmûvet 1923-ban emelték.A legrégibb egyesülete a Polgári Olvasókör (1869) és a Nõegylet (1878) volt. Jelenleg a legismertebb civilszervezetek a községben a “Szõke Tisza “ Vadásztársaság. Az intézményrendszer is bõvült, a postahivatal, a vízmû, a felújított háziorvosi rendelõ, a gyógyszertár , az óvoda, a 11 tantermes általános iskola, a fõzõkonyha, a gyermekvédelmi szolgálat, a piac, a takarékszövetkezet mellett egy jól felszerelt fogorvosi rendelõ muködik Tiszaroffon, amely a két szomszédos község betegeit is fogadja.
A milleniumi évet -amely egyben a hõsies árvízi védekezés esztendeje volt- a község az új címerének elfogadásával és a 2002. évi emlékpark létesítésével kívánta emlékezetessé tenni. November 4-én tartották a település millenniumi ünnepségét, amelyen a Kormány Emlékzászlaját dr. Hajós Béla h. államtitkártól Mészáros László polgármester vette át. A zászlót a községi református templomban Loment Péter Lelkész áldotta meg. Az emlékszalagot - a lakosság nevében- Bodon Béláné ny. pedagógus kötötte fel. Az ünnep alkalmából egy turisztikai kiadványt is megjelentetett az önkormányzat.
A település adottságainak kihasználására, idegenforgalom növelésére 1999-tol Tiszaroffi Találkozókat szervezünk igen nagy sikerrel. A rendezvényeink szezonálisak- májustól augusztus 20.-ig- célja a Tisza és környéke, szépségének bemutatása, hagyományörzés, településünk megismertetése. Rendezvényeink idõpontjait évente programfüzetben és eseménynaptárakban közzétesszük.


 TISZAROFF.HU


technikai üzemeltetés: HYPERMEDIA.HU  
© 2005-2008